A megvásárlás után hazafele tartva a benzinkúton megállva érzetem némi halvány ferodolszagot, gondoltam mivel sokat állt előtte a fék munkahengerei megmacskásodtak, használat közben bejáratódnak, rájuk nézek majd, de most menni kell, utazunk haza, párszáz kilométer alatt kiderül. Otthon szemrevételezés, a bal első tárcsa elég meleg, a jobb meg csak meleg. Emelő, kerék, féknyereg le, vadonatúj betétek vannak benne, a munkahenger dugattyúja lesz a hibás, a kopott pofák után a vastagabb beszerelésétől beljebb került, kicsit koszos, kicsit rozsdás volt, szét kell szedni, becsiszolni, új gumikkal összerakni és miénk a világ. De nem most, most se idő, se lehetőség, se alkatrész, jövő hétvégén műhely környékére tervezem majd a szabadidőt és nekiesek, addig gyorssegély gyanánt fújok oda csavarlazítót, az csak segíteni tud, ártani nem. Gondoltam én kis naiv. A porvédő gumi úgy megnyúlott tőle, mint olcsó gatya a meleg vízben. Sebaj, javítókészlet vásárlása így is úgy is szükséges lesz hozzá, abban meg benne van, majd kicserélem. Meg a fékcsövet is, mert az a szikkadt agyagtalaj 3 hét szárazság utáni képét mutatta, nem bízom hosszú távon erre az életemet. Bár nekem kicsit fura, előtte volt műszakin, ott ezt nem nézik?! Este indulás vissza becses fővárosunkba, 250 kilométer, másnap reggel már vár a munkahely. Útközben azonban éreztem, hogy fog a fék. Nem nagyon, alig észrevehetően, épp annyira, hogy ha gurul az autó furán lassul, nem csak abban a mértékben, mint amikor a gördülési és légellenállás nyeli az energiát. Aztán egyre jobban érződött, hogy akkor is fékez, amikor nem akarom. Benzinkút, megállás, kiszállás, tűzforró tárcsa, kényszerpihenő. Miután hűtöttem egy kicsit újra útrakeltünk, rángattam a kormányt jobbra- balra, nyomkodtam a féket menet közben, jobb lett, alig érezhetővé vált, mint az elején. Onnantól a középső pedál tabu volt, előbb léptem volna izzó parázsra mint arra, megúsztuk, mindenki túlélte. De így nem tehetünk meg újra ekkora távolságot, míg szerszámok közelébe kerülök, valamit ki kell találni hétvégéig. Beszereztem a beszereznivalót az autósboltban és egy régi barátomat hívtam fel, aki öreg motorok rendbetételével üti el a szabadidejét, kivihetem-e hozzá valamelyik este,hogy a ház előtt szétkapjam, nekem itt se kellő felszereltségem, se igazi lehetőségem nincsen, a körút nem lenne éppen ideális helyszín az ilyen jellegű gyorsszerviz lebonyolítására. Bár nézőközönségem biztosan lenne, vetekednék egy bestseller film bemutató előtti vetítésével. Mire kiértem hozzá (kb 20 kilométer) már rendesen érezhető módon fogott folyamatosan a bal eleje, se a kormányrángatás, se a pedáltaposás nem segített a helyzeten. A munkahenger a műtőasztalra került- azért addig eltelt egy kis idő- de a dugattyú gyönyörűen mozgott ki- be, egészen koppanásig, nem is volt rajta felületi rozsda sem. Összeszereltük és kicseréltük a repedezett fékcsövet is hátha az nem engedi vissza a nyomást, de addigra már korom sötét lett, fejlámpával keserítettük a doblemez alá bújva egymás életét ha a másik felé fordultunk. Két vakítás közt összeraktuk, jöhetett a próba. Ugyanaz, semmi sem változott, adtunk a sz@rnak egy pofont, de jó nagyot. Bár nem teljesen, mert legalább a csavarlazítótól kinyúlt porvédőt és a lassan életveszélyes állapotú fékcsövet kicseréltük, de közlekedni továbbra sem lehetett az autóval, főleg nem 3 órán át az autópályán. Telefon elő, tárcsáztam régi autószerelő ismerősömet, helyzetismertetés, a betegség tüneteinek körülírása. Ekkor már azért éppen eléggé benne jártunk a nyári éjszakában, nem szívesen telefonál a jóérzésű ember- közéjük sorolom magam- de elcsíptem még elalvás előtt, bár gondolom nem én tettem fel a pontot a napjára az késői órán megejtett hívásommal. Megnyugtató szavak a vonal túlsó felén, a főfékhenger talpa és a rásegítő dobja közé játszak be félbevágott alátéteket, próbáljam meg úgy. Már sikított is fel a sarokköszörű, nyalta ki az alátétekből a darabokat, hogy be lehessen csúsztatni a meglazított csavarra távtartóként. Nem mondom, hogy könnyen hozzáférhető helyen van, nem mondom, hogy nem evett meg pár alátétet a koromsötét motortér- szerencsére a dobba egy sem került belőlük-, bevetettünk mágnes, csavarhúzót, fortélyt, mindent, mire sikerült, de sikerült. Próba! Már amikor megmozdult az autó repestem az örömtől, lehetett érezni, hogy szabadon szárnyal a gép, heurékát kiáltottam. Korai volt, mert a lejtős utcában a pedál megnyomására semmi sem történt, vagyis alig valami. Íjként feszültem az ülésben, a kormányba kapaszkodva, fenekemet az ülésből kiemelve, kőkeményen tapostam a féket, a kereszteződésig meg tudtunk állni. Nincsen rásegítés!!! Heuréka helyett most keresetlen szavak hagyták el fogam kerítését, nem részletezem, de említésre került felmenőktől kezdve, kisebb nagyobb állatokon át ősi mesterségig minden. Végre nem fog a fék, a baj csak az, hogy akkor sem ha kéne, rásegítés nélkül akkora erővel kéne nyomni a normális fékhatás elérése érdekében, hogy olyan erő élő emberben nincsen. A holtak meg ritkán nyomkodják az autóban a pedálokat, az enyémben legalábbis ritkán. Átalakított alátétek ki, zsebrerak, próba. Fék fog, ha nyomom, nem, vagy csak alig ha nem nyomom. Ezzel már talán hazajutunk. Hálás köszönetet rebegtem a segítségért, szerszámokat bepakoltuk és mivel már jócskán éjfél után járt az idő jóéjszakát kívántunk egymásnak, reggel mindketten korán kelünk.

Egész tűrhető lett az állapot, de gondoltam én, hogy egy levegőztetés nem oldja meg a problémákat hosszabb távon. Éjjel alvás helyett pörgött az agyam, körvonalazódott bennem egy átmeneti megoldás: alátét távtartóként, gumigyűrű tömítésként a főfékhenger alá, hogy ne szökjön el a vákuum. Egyszer már kellett vennem valami hasonló dolgot, így tudtam egy kis mindenféle gumifélét árusító üzletről, gondoltam ott beszerzem a hozzávaló karikát. Nem volt pontosan akkora, de némi körömollóval való farigcsálás után elnyerte kellő alakját. Mire a házunk elé értem volna olyan mértékben fogott a fék, hogy alig akart az utolsó 200 méteren megmozdulni az autó, de a belső sávot nem nevezhettem ki szervízállásnak a péntek délutáni csúcsforgalomban, beszenvedtem egy szabad helyre a nyikorgó fékkel vánszorgó fekete kredencet. Főfékhenger meglazít, gumigyűrű (amit el kellett egy helyen vágni, hogy át tudjam húzni rajta) alájátszása némi kétoldalú ragasztó segítségével úgy, hogy tömítsen, alátétek távtartóként való behelyezése egy alig hozzáférhető helyen- mindez másfél óra tömör összefoglalója. Innentől azt hiszem nadrágzsebben, egy kézzel, egyujjas kesztyűben képes lennék kirakni a rubik kockát. Megmozgattam az autót álló helyzetében, gurul. Örülni nem mertem, beindítottam a motort miközben nyomtam a fékpedált, süllyed, dolgozik a rásegítő, halk hála elrebegése majd próbakör. Szalad a gép mint a dombról meglódított gönci hordó és akkora nyomóerőre is szépen lassul, mint amivel a gázt nyomja az ember. Nah most szakadt ki belőlem egy hangos „YESS!” kiáltás (ordítás), amitől riadtan felröppentek a galambok a környező parkokból. Gond nélkül abszolválta az utat hazafele, másnap irány a műhely hűvös csendje.

Szűrő, olajcsere, miegymás, majd le a főfékhenger, hogy a rásegítőben lévő csap menetes részén állítsunk, ami a dugattyút mozgatja a hengerben. Ühüm, újabb meglepetés, csak ez nem a nőknek szól… a csap nincsen fixen rögzítve, ráfogni nem lehet elfordulás ellen, elforog ahogy beljebb csavarnám benne a csavart … Egy nehezen hozzáférhető helyen lévő kb 4,5 centi széles üreg mélyén 6-7 milli átmérőjű fém pálcikát kell elképzelni közepébe fúrva egy menetes részt, amibe a ki- be állítható csavar csatlakozik. Mintha egy pótos kamionnal kéne tolatni egy panelház lépcsőházában, majd a konyhájában megfordulni vele és a kinyitott liftajtó mellett kicentizve bevenni a lépcsőfordulót. Jah, mindezt úgy, hogy kidobja a kamion a rükvercet. Igen, pontosan, ez így lehetséges küldetés,csak kevés embernek sikerül, ide inkább valami célszerszámot kell álmodni. Gumitömítéssel, alátéttel összeraktam, működött, fogott a fék amikor kellett, nem fogott amikor nem kellett, örömteli állapot míg arra alkalmas eszközzel rövidebbre állítom azt a kis bigyót, hogy ne tartsa majd állandó nyomás alatt a rendszert.

Emlékeznek még, hogy megvásárlás előtt csak egy kis karikát tettem az autóval, mert nem volt rendszám?! Hiba volt. Ezt hívják impulzus- vásárlásnak vagy minek is? Nem volt rá lehetőség, hogy felkapcsoljak nagyobb sebesség mellet 4-es, 5-ösben, így később derült, ki, hogy a negyedik fokozatban szól a váltó, különböző intenzitással. Néha darál, néha olyan hangot ad ki, mint amikor a kilométeróra- spirál el akar szakadni, néha alig hallhatóan duruzsol. Emiatt tettünk egy próbakört egy sok- sok évtized minden tapasztalatának hájával megkent autószerelő ismerősömmel. Mindenkinek, akinek az autóparkjában van legalább egy 15 évnél régebbi járműve- vagy ez képezi magát az egész autóparkot- kell, hogy legyen a telefonjában elmentve egy olyan mesterember száma, aki már mindent látott az életben, akit fel tud hívni az éjszaka közepén segítségért kiáltva, ha féket szerel, meg tudja mutatni neki ha valamiben kétségei vannak vagy tizedik nekifutásra sem találja a hiba okát. Főleg, ha az autó olasz. Vagy francia, német, japán, esetleg orosz, angol, amerikai vagy teszemazt lengyel. De vissza a próbakörhöz! A végén a bázis közelében beállt a fék. Nem tiszta erőből, de érezhetően fogott. Mi történt? Gyorsítás, kuplung kinyom, gurulás helyett lassulás a válasz. Hogyaza…. Nagy levegő, főfékhenger le, műtőasztalon szét, benne a gumi szakadt, kissé nyúlott, dagadt… Főfékhenger csere. (vidék, hétvége, honnan- lenne- pont- egy- ilyen- kéznél) Mondanom sem kell, hogy nem a Multipla vitt vissza minket este újabb egy munkahétnyi t megfeszítve melózni Budapestre. De legalább volt rá idő, hogy a megfáradt alkatrész helyett újat kerítsek. Autósboltban szerencsére annyi volt, hogy még el is adtak belőle. Meg váltóolajból is, mert azzal kapcsolatosan abban maradtunk, hogy elkezdek bontott váltó után kutatni, kuplungcserekor feltesszük az újat, addig is a friss nedű hátha segít rajta, mint hajléktalan szagán a közfürdő. A váltó hangja nem változott, de azért rosszillatú embertársaink csak próbálkozzanak, hátha… Az új Magnetti Marelli főfékhenger viszont csodákat tett, alápolcolás nélkül is tökéletesen működött a rendszer, alátét, gumitömítés nagy ívben mehetett a kukába. Azóta is jó, kopp- kopp- kopp. A fék és a kormány nem játék. Meg a medve sem a székelyek szerint, bár ebben nem tudok nyilatkozni, medvét még nem láttam face- to- face, féket meg kormányt annál inkább. Maradjon is ez csak így, a medvének mindegy, nekem meg egész biztos így a jobb!