Régebb óta szemeztem egy másik hirdetéssel, de azért az autóért már többet kellett volna utazni, emiatt ezidáig elmaradt a személyes találkozó. Aztán mikor eldöntöttem, hogy megnézem magamnak közelebbről eltűnt az oldalról. Pedig metál fekete volt, ami a napon bordós- barnás színben játszik, belseje borvörös és olyan gyári könnyűfény felniken feszített a képeken, amilyeneket már amúgy is kinéztem magamnak az olasz oldalakon, hogy megveszem ha meglesz a Multipla. Kicsit az Alfák körlyukas kerekeire hajaz, kívánatosan mutat vele a dobozforma autó, olyasféle hatást kiváltva egy magamfajta férfiemberben mint sexy női ajkakon a vérvörös rúzs. Vertem is a fejemet a falba mikor nem találtam a ….n, hiába kerestem, de szerencsére csak lejárt a hirdetés, pár nap múlva újra megjelent. Sóhaj, kőhullás, örömtánc, még szerencse, hogy nem pörög a Multiplák piaca idehaza, ahogy látom a régóta változatlanul eladósorban lévő kocsik képeit. Gyorsan telefon, szemrevételezésre időpont, majd az autó alul-, felül-, belül- és körbejárása. Külföldi papírok, belga eredet, olyan valamikor voltgazdája állapot. Mint említettem az összes példány küszöbrészébe mély lyukakat vájt már az idő és a rozsda, de ezen egy szemernyi sincsen, látszik, hogy újkorában kapott a gyárin felül is védelmet, szép vékony alvázvédő felületet, nem most lettek lefújva a sziloplaszttal, újságpapírral, minden kézzelfogható tömítőanyaggal betapasztott korróziós nyomok vastagon kátrányos anyaggal, ez az én területem, ehhez értek, higgyék el nekem. A hátsó futómű? Enni lehet róla, gyári fekete festék mindenhol, egyedül a jobb oldali lengéscsillapító csatlakozásánál van némi tennivaló, de bőven a drótkorong, rozsdamaró, festék műveletsoron belül. Kívánatos látvány volt alulról. (csak semmi obszcén gondolat!) A motortér is kulturált, poros, viszonylag száraz, ahogy kell. A gyújtáskulcs elfordítására semmi füst, az én fülemnek egészséges motorhang és értelmet nyert a „nem áll össze a 4 henger indításkor” kijelentés, mert itt nincs ilyen, érezhetően vígabban kel életre. Körülbelül az a különbség, mint én reggel, amikor munkába kell menni vagy hétvégén ha utazni kell valahova. Dolgozni is felkelek, csak kicsit kelletlenebb az ábrázatom. 190 000 környékén az órában, a jópár éve nem vezetett szervizkönyvben valahol 160 magasságában az utolsó pecsét, látszik, hogy egy jó ideje állt az autó, bár azért talán ennyit nem, de nem is a számok mutatják meg a lényeget, mert azok ugye nem hazudnak, aztán néha mégis. Azt éreztem, hogy kuplung nem az igazi, eléggé fenn fog de még nem csúszik. Elvittem ismerősömet is pár nap múlva, megnézte, meghallgatta, áldását adta, nem tűnik rossznak, kuplungot Ő is mondta, de nagyon szép a hangja, jobb, mint amire előtte ráuszítottam. Mentünk vele egy kört a környező kis utcákban, rendszám nem volt, nem mertünk távolabb merészkedni, szépen húz, nem csörög, zörög sehol semmi, megy egyenesen, kanyarodik, működik ahogy kell.

Némi ár feletti verbális szkanderezés után pár napra rá az üzlet megköttetett, magyar rendszámmal, nevemre íratva átvehettem. Öröm, boldogság, nameg némi félsz, attól ami rám vár… Ismerős az, amikor egy megvásárolt használt autó- amire a rendelkezésre álló családi büdzsé szabadszemmel is messziről elég jól kivehető részét elverik- minden rezdülésére figyelnek, hallgatóznak menet közben, az összes apró zaj gyanús, megáll a szívverésük egy felverődő kavics koppanásától? Nah, ez az érzés még jó darabig útitársul szegődött mellém. Az első métereken a széles karosszéria és a többi autóhoz mérten magas üléspozíció, nameg a kerepelő dízelhang miatt olyannyira teherautós volt az érzetem, hogy teherautó módjára kanyarodtam ki a kapun, olyanformán, mint amikor a fenekünk alatt van az első tengely és túl kell engedni az autót, később kezdeni el a fordulót. Jót kacagtam is magamon. A tükrök… azok már a próbaút végén a kapun betolatáskor is feladták nekem a leckét, alig találtam be velük a szűk behajtón. A felső felükön egy normál külső tükör van, mint bármely más autón, alatta pedig oldalanként 1- 1 kis domború, különállóan elhelyezve a műanyag házban. Az a funkciójuk, hogy a baloldaliban a holtteret lássuk egy sávváltáskor, a jobboldali pedig a tolatást segíti azzal, hogy felnagyítva mutatja a hátsó kerék környékét, de olyannyira felnagyítva, hogy a felső részéből tájékozódás után belepillantva hirtelen lefékez az ember gyereke, mert úgy látja rögvest nekimegy az oszlopnak, garázsajtónak, bárminek. Pók aggyal be lehet fogni a sok különböző, egyszerre érkező vizuális ingert, de nekem nem megy. Súlyos hetek teltek el mire ráállt a szemem, hogy külön tudja választani, hogy csak a felső vagy csak az alsó felére figyeljek. Az ötlet jó, a hiba lehet bennem keresendő, de néha még ha hosszabb ideig nem vezetem, újra beleülve is fura pár percig. A jobb tükör ráadásul elég szűk látókörű azáltal, hogy a külső borítás vaskos pereme kitakarja a mellettünk zajló dolgokat, jól pozícionálva akár egy teniszmeccset is lejátszhatnak a szomszédos sávban anélkül, hogy a vezetőülésből bármi feltűnne belőle a mit sem sejtő sofőrnek. Motorosok, középkategóriás autók, limuzinok, kamionok, buszok, anyahajók és tankerek tűnnek el a holtterében.